Igen ez ma határozottan egy peches nap. Tudom biztos, hogy mással is előfordult már de ma semmi, de komolyan semmi se sikerül. 🙁 Legjobb lenne visszabújni az ágyamba, a fejemre húzni a takarómat, és holnapig meg se mozdulni. Persze ezt nem tehetem meg, így inkább elmesélem mi is történt velem -hátha valakit jobb kedve derít a szerencsétlenkedésem . . . .
Korán reggel kezdődött, ismered az érzést világosodik kinyitod a szemed, jaj csak még egy kicsit hadd aludjak. Átpillantok a kiságyba a legkisebb még békésen szundikál. Vajon hány óra lehet? Megfordulok a férjem szintén békésen szundikál mellettem ami már gyanús hiszen ő 6-kor kell. Te jó ég hány óra van? Nagy nehezen kimászom az ágyból az asztalkáig és megnézem a telefonomon az időt. Még csak fél 6 és én miért nem alszom. gyorsan visszamászok, becsukom a szememet és várom a csodát. Persze nem érkezik semmi, egyre világosabb van én meg csak forgolódom és fáradt vagyok. Aztán eljön a fél 7 és én meggyötörten kiballagok a konyhába. Hol a kávém – tuti van egy kicsi, de nem kávé sehol. 🙁 Közben elkészítem a babateát a kicsinek aki már az én ágyamban ugrál. Felébred a nagyobbik is – indul a nap vagyis mégsem. Nagylányomnak nincs kedve öltözni, fogat mosni, megmozdulni úgy kb semmihez sincs kedve ehhez mérten ül az ágya szélén és énekelget. Jól van akkor addig összeszedem a kicsit, peluscsere – persze pont elfogyott a pelus a következő csomagért be kell mászni az ágy alá – öltöztetés, reggeli. Szuper a nagyobbik még mindig pizsiben ücsörög, hiába a noszogatás, szólongatás, és csak akkor kap észbe, hogy meg kéne mozdulnia amikor felveszem a kabátomat csizmámat és nyitom az ajtót. Akkor persze jön az anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa – és társai szóval ajtó becsuk kabát újra le közben a kicsi játszik a kulccsal de még nem törte bele a zárba – hála Istennek. Oké, felöltözik de rózsaszínbe pedig ma víz napja van az oviban kéket kell felvenni – ki is raktam neki -de hát a hisztitől már észre sem veszi. Közben számolok már magam sem tudom mit csak számolok hogy nyugi igaz már reggeliznek az oviban a többiek de ha felugrunk a villamosra beérünk a reggeli végére. Gyorsan segítek felöltözni neki amiért megint hiszti jön, hogy ő egyedül öltözik – hát igen észrevettem. Aztán elindulunk végre a borult időjárás kicsit sem segít az én borús hangulatomon. A kicsi is a dackorszakban van ígyő azt próbálgatja , hogy mennyi idő után lesz vörös a fejem a gyere már kislányom kezdetű mondattól, ugyanis kb 5 méterenként megáll és közli, hogy nem és akkor percekig ott állunk. persze semmi se használ néha mondjuk a beültetlek a babakocsiba kezdetű mondat hatására elindul aztán 10 m múlva újabb dac. De ezt csak azért, hogy két utcával odébb meg úgy szaladjon, hogy rohanhassak utána nehogy elüsse az autó. Tudom nekem semmi se jó.
Végre kiérünk a villamos megállóba – persze kifogjuk az összes piros lámpát. Nem baj addig kifújom magamat. Felszállunk a villamosra a kicsi (alig 13kg )a kezemben a nagy fogja a másik kezemet, ülőhely nincs -nem baj állunk-csak ne rángatna ez a villamos ennyit. Befékez mert pirosat kap mi meg majdnem felborultunk ekkor egy 50-es nő megkérdezi leülök-e? Mondom köszönöm most már nem mert átmegyünk a lámpánál és a megállóban leszállunk. Szuper leszálltunk újabb 3 utcányi séta – újabb menjünk már kislányom mondatokkal, most már a nagyobbik is nyűgös éhes. Végre megérkezünk az oviba, a kicsi meglátja a csúszdát rögtön , ő csúszdázni mondom neki előbb a tesót bevisszük stb stb újabb 5 perces szentbeszéd. Bent sem megy minden rendben – kis pityergés – gyermek lelkére beszélés – végül elindulok a kicsivel. Lehet az időtől de már hasogat a fejem. Hihetetlen de mindkét boltba eljutunk kisebb zökkenőkkel, sőt vásárolni is tudunk, igaz a kikben a fizetésnél már hisztizik a buborékfújóért amiből potom 3 db is van otthon neki. De túléljük, és felszállunk a buszra. Leszállásnál egy pasi olyan tempóban száll felfelé, hogy még senki sem szált le ő utat vág az emberek között( mázli hogy senki nem estet el), hogy ő már leülhessen a buszon – utána azért leszálltunk még egy páran. Aztán felszállunk a másik buszra. Imádom a 7-est mert vagy késik vagy kettő jön egymás mögött, és rendszeresen van rajta szagos emberke. Na a mai késett is meg büdös is volt, így alig vártam, hogy leszállhassunk róla és hazaérjünk, persze csak egy sima menjünk a játszóra hisztike után.
Itthon végre, leülök de azzal a lendülettel fel is állok, hiszen már 10 óra és az ebédet nem főzik meg helyettem. Közben kicsi jön megy, néha ezt azt elkér. Csenget a postás. Persze mikor máskor krumplipucolás közben. Kimegyek – csomagot hozott- á szuper most majd jóra fordul a nap – gondoltam. Végre megjött a várva várt fürdőruhám. Egy szuper kétrészes amit külföldről rendeltem. Kibontom . . .nézegetem . . . felpróbálom . . sírógörcs 🙁 annyira vártam erre az L méretű bugyi még rendben is van bár kicsit a varrásánál buggyos elöl de javítható. Na de a teteje – L címkével kb S méretű felső (vagyis a mellem nagy része kilóg bele se fér) és középen totálisan összevarrva. Egyértelműen látszik, hogy varráshibás. Pech – de komolyan. . .
És még csak 11 óra – ennyi – kinézek az ablakon – a fejem hasogat – rengeteg a tennivaló – és ma az egyetlen örömöm a lánykáim mosolya – mosoly amivel szerintem épp engem nevetnek ki – de nem baj – anya ma nyűgös néha anya is lehet nyűgös . 🙂
Ha tetszett a bejegyzés nézz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban. A megosztást pedig köszönöm.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: