Az elmúlt napokban sajnos többet voltunk orvosnál mint itthon. Ennek oka, hogy nemcsak a lányok de én is lebetegedtem. Tegnap délután az új fajta villamossal igyekeztünk a fülészetre a nagyobbik lányomnak ugyanis este megfájdult a füle ami hajnali 2-ig ébren is tartott minket. A délelőtti gyermekorvosi rendelésen pedig a fájós fülét nem tudta a doktornéni megnézni mert egy kis felázott fülzsír volt benne. Szóval maradt a fülészet – ahová mindkét leányzót vittem magammal. Pont volt egy hely ahova mindketten leültek a villamoson. Valahogy ez a hely szélesebbre volt kialakítva, így kényelmesen elfértek. Utazunk. Egyszer csak a kicsi (2 éves), ő ült kívül, odabújt és megölelte a nagyobbikat(4,5 éves) és azt mondta neki, hogy – úgy imádlak. Cuki volt. Erre a nagyobbik is átölelte, és közölte, hogy én is imádlak. Majd így utaztunk tovább. Ők ölelkeztek. Én meg egyszer csak körbenéztem a körülöttünk állókon, mert elég sokan voltak a villamoson.
És az emberek tátott szájjal csodálták őket. Muszáj volt elmosolyodnom, hogy egy ilyen teljesen természetes gyermeki megnyilvánulás, hogyan hat a többi emberre. Voltak ott fiatalabbak, idősebbek, férfiak, nők, sőt egy másik testvér pár is akik már bőven iskolásak voltak. Még ők is mosolyogva bámulták a lányaimat.
Nem tudom, hogy meghatotta az embereket a szituáció, vagy csak olyan rég láttak ilyesmit, hogy azért néztek úgy mintha valami ritkaságot látnának. De remélem egy csöppnyi szeretet, az ő szívükbe is át csöppent:)
Ha tetszett a bejegyzés nézz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban. A megosztást pedig köszönöm.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: