Már pár hete is, hogy történt, hazafele tartottam a két lánykámmal. Kivételesen csak egy közepes nehézségű szatyrot cipeltem a vállamon a táskám mellett, így mindkét kezem szabad maradt. Vagyis nem maradt, mert két oldalról az én két kis virgonckám kapaszkodott belém. Délután volt már, a környékünkön a lomtalanítás előkészületei, elég nagy zsúfoltságot alkottak. Én mégis örültem, hogy nyugodtan sétálunk. Elkalandoztak a gondolataim közben, mert előttünk egy szinte derékszögbe görnyedt idős néni totyogott. Nagyon lassan haladt, egy kisebb szatyrot cipelt az egyik kezében a másikban a botjára támaszkodott. Lépett egyet majd megállt egy kicsit. É pedig csak néztem őt, ahogy többen is elsietnek mellette. Valahogy még lassabbnak tűnt a mozgása. Átért a zebrán és az utcán arra indult tovább amerre mi is mentünk volna, ha éppen pirosat nem kaptunk volna. Na igen. A lámpa újra zöldre váltott , mi pedig szinte pillanatok alatt utolértük a nénit.
Kedvesen megkérdeztem tőle, segíthetünk – e cipekedésben. Mosolyogva válaszolta, hogy ide megy a szomszéd házhoz, csak hát rossz a dereka. Mondtam a nagylányomnak fogja meg a kicsi kezét, mert anya segít a néninek a szatyrot cipelni. Így indultunk tovább a következő 50 méterre. Igen neki még ez is nehéz út volt, szerintem kb.: negyed óra alatt tettük meg. A néni pedig közben elmesélte, hogy csak kiugrott a boltba vásárolni, de ő már nehezen mozog. Régen a villamosnál elesett és a gerince megsérült. Pedig, hogy szerette a szakmáját, régen sokat dolgozott. Ha szükség volt még hétvégén is, most már a fia viszi a vállalkozást, ablakozás, üvegezés. De már ez sem olyan mint régen volt. Sóhajt. Aztán megdicséri a lányokat, elmeséli az unokáit, merthogy a tempónkba ez is belefér. Nagyon hálás, mert így a délutáni kártyapartiról sem marad le. Kinyitom neki a nehéz ajtót, megköszöni, kitámasztjuk. Ő most kicsit kifújja magát – közben érkezik egy másik lakó – aki szintén megáll beszélgetni. Mi közben elköszönünk és továbbindulunk hiszen egy utcácska és mi is hazaérünk. Megdicsérem a lányokat, hogy ügyesen jöttek együtt, közben újra már az én kezemet fogják. Jó érzés, fogni a kis selymesen puha kezüket. Tudni, hogy velem biztonságban vannak. És tudni, hogy ma is tanultak valamit a fele barátságról és arról, hogy vannak olyan helyzetek amikor számunkra szinte jelentéktelen dolgokkal is óriási segítséget tudunk nyújtani másoknak. Kérlek járjatok nyitott szemmel, mert bizony mi is leszünk még görnyedt hátú idősek, és csak rajtunk múlik hogyan neveljük a gyermekeinket. Ha tetszett a bejegyzés néz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban.
Ha tetszett a bejegyzés nézz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban. A megosztást pedig köszönöm.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: