Igen – igen, eljött ez az idő is – mint minden anyának az életében, amikor az összes gyerkőc már valamilyen intézménybe jár, nekünk pedig jöhet a munka. Vagy mégsem? Lélekben is felkészültél rá vagy csak tudod, hogy most ez lesz?
Nálam mindkét leányzó ovis, Kicsi most kezdte, és jól is megy neki a dolog, nincs sírás meg ilyenek, élvezi, hogy ő is nagylány lett. Nagy ovis leány. A beszokásunkról itt olvashatsz pár érdekességet. Szóval itt az idő – Anya mehet dolgozni. Anya készült is erre már vagy fél éve – most viszont valahogy úgy érzem erre nem lehet felkészülni – néha csak felállnék és visszaszaladnék az oviba értük, hogy még egy kis időt lopjak magunknak.
A munkába vissza projektem amúgy meglepően jól sikerült, igaz igyekeztem is tenni érte, az évek alatt ápoltam a céges kapcsolatokat. De őszintén ez nem is esett nehezemre, és nagyon örülök, hogy a régi munkáltatóm vissza vett. Azért 6 év az csak 6 év munkakiesés és a 2 gyerek az kérem jó pár hét betegszabadság, szóval Köszönöm. Most a részletekről nem írok – mert azt sok helyen olvashatjátok, hogy mire figyeljetek, mit kérhettek törvényileg, kinek mennyi szabadság jár stb.
Inkább mesélek egy kicsit az érzelmi oldaláról. Szuper dolog újra a régi kollégákkal dolgozni, és közben nagyon furcsa is – hiszen teljesen felnőtt emberekkel töltök jó pár órát összezárva. 🙂 Az első pár napban mindenki kérdezte, hogy milyen érzés újra dolgozni. Én meg viccesen megjegyeztem, hogy furi, hogy nem 110 cm magas emberkék vesznek körül és nem a barbikról és a pónikról kell társalognom. 🙂 Nevettek. Aztán persze az a 6 év nem csak nálam 6 év, de náluk is. Hihetetlen, hogy az ő gyerekeik is nőnek, sőt van amelyik már nősülni készül én meg tiniként ismertem meg. De van olyan kolléganő is aki már nagymama lesz hamarosan. Én meg örülök, hogy mindenki boldog – közben meg nem értem, hogy telhetett el ennyi idő. A munkakezdés elején olyan mintha új munkahelyre mentem volna ahol ismerem az embereket, meg a munka egyes főbb állomásait – de a részleteket bizony újra kell tanulni, sok a változás. Így kicsit izgulni is lehet, hogy mindenben ügyes legyen az ember. És ha már izgalom akkor erre jön a gyerkőcök utáni izgalom is.
Első munkahelyi napom egybeesett a Kicsi első oviban alvásával. Tudjátok mit, tudom ezt még cifrázni is, ugyanis aznap még szülői is volt a Kicsi csoportjában (másnap a nagyéban), mivel Apa nem tudott szabit kivenni így gyerkőcök aznap picit ovis ügyeleteztek is, amíg Anya a szülőin ült. És igen, izgultam de nagyon. Alig vártam, hogy rohanjak a villamoshoz munka után, hogy lássam semmi gond az oviban. És a lányok szuperül vették ezt a kétnapos akadályt. Én meg korábban leléphettem a szülőiről – volt ennek jó oldala is. De nagyon nagyon fárasztó volt. Így alig 2 munkanap után meg is állapítottam, hogy nem lesz ez egy könnyű menet. Vásárlásra időm sehol, és a házimunka is megvárt otthon. Szóval rá kell feküdni a logisztikára. Nincs mese – mert két örökmozgó kis koszmanó mellett nincs olyan, hogy egész héten nem mosol – különben rámegy a hétvégéd. Ezt is megtanultam.
Második hét a munkában, már izgalmasabban telt mint az első. Kezdtem kicsit visszazökkenni a régi dolgokba, de persze ilyenkor közbeszól az élet, vagy egy nagy adag ovis bacilus. Aminek hála a hét második felében már azon aggódhattam, hogy vajon mikor megy már 39,8 alá a gyerek láza. Nem jó biznisz. A munkahelyemen nagyon megértőek voltak – gondolom ők számítottak is erre, hogy beteg lesz a Kicsi. Én megmondom őszintén októberre tippeltem az első lázas ovis bacinkat. Hát kérem tévedtem. Így kicsit bűntudatom van, hogy szinte még el se kezdtem dolgozni máris itthon lopom a napot. Persze nem lopom – lassan utolérem magamat – és Manócskám is lassan gyógyulgat.
A lényeg amit 6 év szünet után megállapítottam a munkába visszatérés kapcsán:
A munkába tehát visszazökkenni nem is olyan egyszerű – családdal össze egyeztetni pedig szintén nem egyszerű. Érzelmileg pedig ha túllépünk az ovis beszoktatás anyai pánikjain – már csak a jól dolgozzak pánikot kell túlélni.
Ha tetszett a bejegyzés nézz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban. A megosztást pedig köszönöm.
