“Jaj de nehéz az iskola táska, ilyen szép napos délelőtt . . . .”
Ügye ti is emlékeztek rá 🙂
Na de hol van itt a szép napsütés -mert igaz ami igaz az iskoláska az nehéz. Vagyis inkább a mellette cipelendő kismilliónyi rajzpapír, matekdoboz, technika doboz, rajzdoboz, tornazsák és a könyveket még meg sem kaptuk. Mázli, hogy ezek nagy részét a suliban tárolják a gyerkőcöknek és nem kell minden nap megküzdenem a becipelésükkel.
De hát valljuk be, ez a reggel nem úgy indult ahogy elképzeltem. A nagyobbik elsős lett, hihetetlen izgalomban vártuk együtt az iskolakezdést, jó lehet én néha többet aggódtam mint pozitívan izgultam, de a gyerkőcről ez nem mondható el. Erre tessék, nem elég, hogy egy órával korábban keltünk még szakad is az eső. 🙁 Mire a sok cuccal kiérünk a villamoshoz én már rommá ázom az ünneplős ruhában, szép cipőben. Persze az esernyőt a szatyor fölé tartom csak a gyerek cucca el ne ázzon. Manócska tócsát kerülgetve ugrándozik mellettem, kicsit sem látom, hogy bánná az esőt. A villamos dugig van, de egy kedves fiatal hölgy mégiscsak átadja a helyét neki, így táskástól esőkabátostul lecsüccsen arra a fél órás zötykölődésre. Én közben minden erőmmel azon küzdök, hogy kihorgásszam a táskámból a telefonomat, mert elfelejtettem a férjemnek az óvoda új ajtókódját megmondani – és ma ő viszi a kicsit. Az időre is rápislogok ha már kezemben a telefon, és közben kezdek egyre idegesebb lenni. Miért van az vajon, hogy ha sietsz akkor a villamos az összes piros lámpát kifogja, és az olykor 20 perces út most több mint fél órára sikeredik. Persze el nem késtünk – csak én előbb akartam érkezni és ez pont elég ahhoz hogy anya ideges legyen. Semmi gond, biztatom Manókámat, hogy mindjárt ott vagyunk és igen, tádám, beérünk a suliba ahol már tömegben állnak szülők és gyerkőcök, kicsik és nagyok. Beértünk, éljen, az esőt is kint hagytuk, gyorsan sprint a terembe, mert hát most kell helyet keresni barátnőt vadászni(mázli, hogy a múlthéten tartott közös játszóterezésen szereztünk két kislány barátnőt is). Már a gyerekek fele megérkezett de a terem a szülőkkel együtt így is tömve van.
Megkönnyebbülve üdvözlünk ismerős szülőket(már ha ismerősnek nevezhetünk valakit akivel egyszer találkoztunk kb 5 napja), és rögtön az első padban integet a lányom egyik újdonsült barátnője, foglalt neki helyet. Egycsapásra megoldódott a kivel üljek hova üljek kérdéskör, nekem döntésre esélyem sem volt, de azt hiszem jobb is ez így. 🙂 Gyorsan lepakolunk, és segítek leszedni róla a vizes holmikat, most látom csak, hogy ő is rommá ázott, csupa víz a cipője és a nadrágja, mázli, hogy pakoltam az ünneplős mellé még egy váltás ruhát 🙂 Még jut időm egy mosolygós képet is készíteni, meg pár puszit adni neki, mikor is terelgetnek minket a tornaterembe, hogy ott várakozzunk, mi szülők az évnyitó kezdetére.
Az évnyitó szép kis műsor volt, kedves versekkel, dalokkal, és persze a kötelező himnusz/szózat kíséretével. Meglepő módon a lányom mint a kis angyal ülte végig a majd 40 perces műsort. A végén még kiderül, hogy tényleg jó kislány 🙂 Aztán a terembe visszatérve kaptunk még pár kitöltendő nagyon fontos papírt, amit mindjárt ki is töltök. Meg némi útbaigazítást, ma mikor is érkezhetünk a csemetékért, és ne izguljunk minden rendben lesz. Elpakolni semmit se pakoljunk, mert mindent a gyerekek fognak a helyükre tenni. Így két nagy pakkal és néhány puszival búcsúzva újra bevetettem magam az utca forgatagába némi esővel kísérve. Már csak a jaj minden rendben legyen vele izgulásom maradt meg – de azt hiszem ez engem elkísér majd egész életemen át 🙂
Ha tetszett a bejegyzés nézz körül, van még pár ötlet a tarsolyomban. A megosztást pedig köszönöm.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: