<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Szira</provider_name><provider_url>https://szira.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Szira</author_name><author_url>https://szira.cafeblog.hu/author/szira/</author_url><title>Minden napra egy mosoly - busz</title><html>&lt;p&gt;A tömegközlekedés nehéz ügy. Mert a busz sokszor késik, sokan vannak, nem adják át a helyet annak akinek kéne és még ragozhatnám. De tekintettel a tegnapi napra miszerint is az oviból hazafelé úton eléggé vihar eleji időt sikerült kifognunk, ráadásul a kicsi még lázas is lett - úgy döntöttem én bizony felszállok velük a buszra. Így amikor a busz beállt a megállóba, mi meg még vagy 10 méterre voltunk tőle - úgy döntöttem meg próbálom, hátha elérjük. Sajnos rossz tapasztalataim vannak a múltkor pont az orrom előtt csukta be az ajtót a sofőr. Nyilván az a 10 másodperc amíg gyerekkel a kezemben felugrom már nem fért bele a menetidejébe. No mindegy. Szóval tegnap gondolatban túllendültem ezen - felkaptam a kicsit a táskám és a nagyobbik ovis táskája mellé :) plusz esernyő sereglet - merthogy hiába van esőkabát ha az esernyők olyan cukik. :)&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&lt;a href=&quot;https://szira.cafeblog.hu/files/2016/05/20160525_122017.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;size-medium wp-image-271 aligncenter&quot; src=&quot;https://szira.cafeblog.hu/files/2016/05/20160525_122017-300x225.jpg&quot; alt=&quot;20160525_122017&quot; width=&quot;300&quot; height=&quot;225&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;A másik kezemmel megragadtam a másik lányom kezét és erősen biztattam, hogy nekünk el kell érnünk ezt a buszt. Pont merőleges utcából érkeztünk így a sofőr látta, hogy lélekszakadva és kicsit izom szakadva is rohanunk a buszhoz. Az ajtókat elkezdte becsukni. Még két méter hiányzott mikor minden ajtót becsukot - és a lányom felkiáltott, hogy anya lekéstük. De ekkor hirtelen kinyílt az előttünk lévő ajtó amihez akkorra már odaértünk a lendület vitt minket. Fel is ugrottunk rá gyorsan. Mivel ez a busz első ajtaja volt-azonnal meg is köszöntem a sofőrnek. És amikor ránéztem egy pillanatra nem egy dühös, mérges agyonunott arcú ember nézett rám vissza. Mosolygott -megvárta míg leültetem a lányokat és csak utána indult el. Igen ez az amikor figyelünk a másik emberre - főleg ha utasok szállítása a munkánk. És a menetrend sem azon a fél percen múlik hiszen egy piros lámpánál többet áll a busz. Köszönöm a 214 -es busz sofőrjének.&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>